Miért álmodozna egy vörös folt a kezén
A vörös postakocsi elindul Alvinczi Eduárd született ban és református vallásban, ezt írják róla abban a könyvben, ahol az aranysarkantyús vitézek nevét feljegyzik; holott Alvinczi Eduárd már régen elmúlott százesztendős és némely hízelkedő tányérnyaló szerint a százhuszadik életévét is betöltötte, mert ez oly ritkaság az emberek történetében, mint a fehér holló.
Külsejére nézve Alvinczi hasonlított ama sátorlakó és pusztákon növekedő ázsiai törzsek véneihez, akik sohasem öregednek meg végleg. Csontosak, barnák, napszárítottak, széltől edzettek és vihartól kérgesek, mint a régi idők tatár kánjai, akik nyeregben szoktak végleg elszundikálni. Sátoros cigányok között találni ily száraz, csontos öregembereket, akik sohasem változnak, mindig egészségesek és az időjárás zordsága mulattatja őket.
Így Alvinczi körülbelül ötven esztendő óta egyforma külsejű volt. Barna, mint a füst és nyugodt, mint egy pusztai pásztor. Sohasem sietett, mindig lassan, meggondoltan evett, nadrágszíjat viselt a frakkja alatt és karjának olyan izmai voltak, hogy bátran birkózhatott volna; olyan egykedvűen szivarozott szobájában, mint aki már mindent tud az életben; ugyanezért csak az előkelő származású vagy nemeslelkű embereket szerette, miért álmodozna egy vörös folt a kezén az igazmondást.
Talán bizonyosan senki sem tudta a napot és évet, amelyen Alvinczi született. Egy öreg inas állítólag a titok birtokában az őrültek házában meghalt. A titokzatosságot növelte tán ez a körülmény, amely titokzatosság Alvinczi Eduárd alakját mindenkor körülvette.
UTAK, NÉPEK, VÁROSOK
Avagy talán a gazdag és előkelő úri férfiú — aki úgy szoktatta maga körül az embereket, hogy jutalmat adott annak, aki néki jó reggelt kívánt, mindenért és mindenkinek igyekezett borravalót dobni — némely takarékossági szándékból titkolta el születése napját? Ede névnapján úgysem lehet mozogni a fogadóban, ahol Alvinczi meghúzódott, és a portás reggeltől estig hordta a táviratokat. Estefelé Alvinczi elővette a nagy könyvet, ahová ismerősei és barátai voltak feljegyezve egy-két sajátos megfigyelés kíséretében, ahogyan naplót vezetett azokról a versenyparipákról is, amelyek a bécsi és budapesti gyepen állandóan futkározni szoktak.
A terjedelmes könyvből nemcsak a lovak természetét tudta kiismerni, de az emberekét is, akik Ede napján hódolatukat és szerencsekívánataikat kifejezték. Alvinczi Eduárd nevelte a legtöbb tányérnyalót Magyarországon és Ausztriában. Hadakat állíthat vala a semmittevőkből, akiket bőséges ajándékaival munkakerüléshez szoktatott.
Tömérdek éhes szempár kísérte lépteit és százakra megy azon naplopók száma, akik minden alkalmat megragadtak, hogy Alvinczinak jónapot kívánjanak. Ugyanezért, a legenda szerint, Alvinczi születésnapját egymagában, kristálykehellyel a kezében, zárt ajtó mögött szokta megünnepelni és nevetett magában, hogy tisztelői nem tudják e napot, midőn jogcímük volna kezüket ajándékért nyújtani.
- Bőrgél pikkelysömör ellen
- Vörös foltok a szem közelében lévő bőrön
- A sötét szoba sarkában zokog egy tehetetlen, guggoló gyerek.
- Pikkelysömör kezelése Kubában vélemények
- The Project Gutenberg eBook of Tinta by Dezső Kosztolányi
- A pikkelysmr kezdeti szakasza a fej kezelsn
- Sztojka László - Költők az árnyékos oldalról
A bécsi fogadó, ahol Alvinczi lakott, hetenként többször marhapörkölt és gulyásillatú a lábak duzzanata vörös foltokkal fotó, mikor is az öreg férfiú barátai számára táblát terítettek.
A nőket a maga módja szerint kedvelte.
- Vörös pikkelyes foltok a fejbőr hajában
- Pikkelysömör oka és kezelési módszerei
- Miért álmodozna hosszú fehér férgekről. Látni a férgeket egy álomban - miért?
- Pikkelysömör kezelése ischia
- Megérkezünk a világűrből.
Soha sem kelt fel korábban egyetlen nő miatt, viszont titokzatos kalandjai oly átlátszóak voltak, mint az üveg. Talán egy-két nőt kedvelt, képzelődő színésznőket, előkelőség miért álmodozna egy vörös folt a kezén áhítozó zsidóasszonyokat, bár a vagyonát szívesen odaadta volna, ha egy osztrák főhercegnő rámosolyog.
Azazhogy talán a vagyonát mégsem adja oda. Ez az ember, aki több millió korona borravalót szétosztott, pontosan tudta a pénz értékét. Ajándékkal és hideg előkelőséggel közelítette meg a nőket, egyiknek se mondta, hogy szereti, de titkon úgy áhítozott, mint egy szegény jogász. Különös pályafutása alatt — a régi években sokat álldogált játékasztalok körül és a zöld gyepen, kalandos spekulációkat hajtott végre, amíg végre csaknem fejedelmi vagyon birtokához jutott — megtanulta arcát és arckifejezését konzerválni.
Miért álmodozna hosszú fehér férgekről, Kedves Jocó!
A nagy kártyások és hazardőrök mesterkélt nyugalma ült homlokán, amely póz végül természetévé lett. Elfelejtette a nevetést, szeme sohasem tükrözött meglepetést, leereszkedően nyúlt a szerencse után, ám akkor sem mutatott csodálkozást, ha balszerencse érte.
Kártya, versenyló és a tőzsde, amely dolgok bizonyosan sokat foglalkoztatták, látszólag mint érdektelen, unaloműző és haszon nélküli időtöltések szerepelnek életében. Mindig oly leereszkedő közönnyel játszott a kártyával és a szép nőkkel, mintha állandóan öreg hercegasszonyokkal csinálna néhány tric-partit az unalmas estély folyamán, egy régi arisztokrata ház langyos szalonjában.
Míg a kártyának módfelett imponált a hideg bánásmód, és éppen azért igyekezett szolgálatára állam, mert megvetőleg keverte; addig a szép és elkényeztetett dámák akikért titkon csaknem meghalt különös udvariasságát, furcsa hódolatát és gyermekekkel szemben szokásos, megbocsátó viselkedését, határozott ellenszenvvel fogadták. Nem is kísérte itt szerencse lépteit, ahol az üreszsebű kalandorok is kinyújthatják kezüket a legszebb rózsák után. Csupán néhány öreg, elszegényedett grófnő imádkozott szívből érette, akik már senkitől sem kaptak figyelmes ajándékot, csupán Alvinczi Eduárdtól.
Alvinczi tehát alvilági mosollyal nézte hosszú életén a férfiakat, akik a nőknek léha és ostoba bókokat tudnak mondani, táncolnak velük ő egymagában táncolt néhanapján és korán reggel lovagolnak a Práterben, hátha arra jön valaki.
Ha valaha megállott volna is valamely csukott palota ablaka alatt holdfényben és nyugtalanságban, még önmagának sem vallja be ezen gyengeségét. Ugyanezért már nem törődött vele, hogy tisztelői százhúszévesnek mondják, a fogadóban «az öreg úrnak» nevezik és a nők bölcsnek és higgadtnak vélik, tanácsot kérnek tőle és nem rejtegetik miért álmodozna egy vörös folt a kezén ügyeiket, olykor különös kérdésekkel lepik meg: mondaná meg, hogy milyen ember a fiatal X vagy Y…, holott százhúsz esztendős korában is oly epedve gondolt néha egy cseh grófnéra vagy egy színházban látott hölgyre, hogy gyakran kénytelen volt elutazni a megszokott fogadóból, a kedves Bécsből és Budapestre jött, ahol belefáradhatott az erszény nyitogatásába.
Bécs volt a városa, bár régebben az egész világot bejárta.
Miért látna egy álmot a lógókról? Fehér lelkek az álom könyv értelmezése.
De sem a skót vadászkastélyok hűvös kandallóinál, sem a francia tengerpart nyakékeinek szikrázásában, Párizsban vagy Zemplén vármegyében: nem feledte Bécs ezeresztendős falait, kanyargós belvárosi utcáit, sörházszagú kis térségeit, hórihorgas, fehér ablakrámás házait és a lakosság különös úri eleganciáját, amely oly nemes a pesti világhoz képest, mint a Habsburgok lakószobái a pesti milliomosok palotáihoz hasonlítva.
Talán maga sem tudta teljes bizonyossággal, hogy miért fűzi oly rajongás Bécshez, hogy szinte az egész életét ott tölti vala a Hofburg környékén és a nagy Opera árkádjai alatt, a mohos Josefplatzon és a Graben boltjai előtt?
KIS TÖRTÉNELEM
Napfényes délben, amikor a hó csikorgott a Ringen és a fák tündököltek a prémjeikben, mint az alattuk sétáló asszonyok, néha idegen utazó módjára ment át a Burg egyik kapuján, hogy szemügyre vegye, vajon mit csinál Ferenc József és a vártán a zsandár, a kolosszális szobrok és a császári katonai iroda ajtaja előtt, kinek a fogata áll. Bár Rákóczi Ferenccel tartott atyafiságot, mindig bizonyos áhítatos érzéssel lépkedett el az érclovagok mellett és a diadalkapun át csendesen elballagott.
Bár korántsem volt szentimentális férfiú, egy régebbi belvárosi ház előtt ábrándozva megállott és ha kanárimadarat látott valamelyik ablakban, egy szelídlelkű bécsi nő jutott eszébe, aki májusban fehér szoknyában táncol Grinzingben, míg télen egy régi aranymívesboltban fehér kezéből árul antik ékszereket, amelyeket hajdani hercegek viseltek.
